Az izmok, az idegek, az agy kapcsolatrendszere képes számunkra olyan információkat adni, amiből következtethetünk a működési zavarokra, a betegségekre.

Neurofiziológia

Linkes Erika, klinikai neurofizológiai asszisztens

Tizennégy évesen még nem nagyon tudtam, hogy mit szeretnék csinálni, ha felnőtt leszek, ezért gimnáziumot végeztem. Könnyen előfordulhat, hogy ha én komolyabb segítséget kapok a felnőttektől, akkor már középiskolában is „egészségügyis” lettem volna. Ennek a hivatásnak alapvető szépsége, hogy nem köti röghöz az embert, lehet tanulni, fejlődni, képezni magunkat és lehet szakirányt, pályát módosítani, anélkül, hogy elhagynánk az egészségügyet.

Jelenleg neurofiziológiai asszisztens vagyok. Ezt a munkát is az alapoknál kezdtem, és bizony nekünk el kell mélyedni a gondozástan, ápolástan, lélektan területein is, hiszen emberekkel dolgozunk. Olyan emberekkel, akik segítségre szorulnak, bíznak bennünk. Amikor valaki már rutinos a pályán, akkor ő lesz az, aki továbbadja az ismereteit, a tudását. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy sokszor orvostanhallgató fiatalok jönnek hozzánk ellesni a szakma csínját-bínját, az alapokat és természetesen a rendkívül magas szintű, világszínvonalú műszereink kezelését, az adatok értékelését.

Laborunkban nagyon sokféle vizsgálatot végzünk, az én feladatom is nagyon sokrétű. Az EMG, az elektromiográfiás vizsgálat, amit kizárólag orvos végezhet, ilyenkor én asszisztálok neki. Én készítem elő az adott izmot, fertőtlenítem, előkészítem a tűt, a ragtapaszt, és természetesen folyamatosan nyugtatom a beteget, mert bizony mindenki izgul, amikor megszúrják. Az ENG az elektroneurográfiás vizsgálat, ahol a perifériás idegek érző és mozgató részét vizsgáljuk. Ezen felül vannak a kisfilmben is bemutatott kiváltott potenciál vizsgálatok, amelyeket önállóan végzek el. A VEP vizsgálattal a szemet, a BAEP vizsgálattal a hallóidegek működését ellenőrizzük, és az a Cadwell gép, ami a rendelkezésünkre áll, egy csúcstechnológiás eszköz. Az adatok, eredmények ismeretében leletezünk főorvos úrral, és ekkor dőlnek el a további vizsgálatok, vagy kezelések. Hogy mi a szép ebben? Ez egy nagyon jó kérdés. Elsősorban az, hogy segíthetek az embereken.

Pályaválasztás: az én utam

5 film, 5 kérdés

Mozizz csapatban, kvízelj online és nyerj!

Öt kisfilm, 5x5 kérdés, öt tablet nyeremény!

Öt kisfilmet készítettünk pályaválasztási kedvcsinálónak számotokra, ezekben különböző egészségügyi szakdolgozói feladatok köré építettünk fel egy kis történetet. Ha már az ötösöknél tartunk, akkor folytassuk is ötös csoportokban:  
1. Nézd meg a kisfilmeket!

Skill labor

Laboratórium

Neurofiziológia

Műtő

Robottechnológia

2. Válaszolj a kérdésekre helyesen!
3. Ne felejtsd el kitölteni online az adatokat is!
4. Küldd el a megfejtésedet 2022.12.31-ig!
5. Figyeld 2023.01.10-é n a Facebook oldalunkon a sorsolást!
Plusz egy tipp: Nem baj, ha elsőre nem emlékszel pontosan, nézd meg a kisfilmet újra! Ez nem puskázás! És itt segítünk a kérdésekkel is!

Skill labor

  • Hogy hívják az újraélesztést segítő eszközt?
  • Milyen színű speciális ruhába öltöztek át a lányok?
  • Milyen eszközzel végeznek mikrokamerás beavatkozásokat?
  • Milyen játékot játszottak a szereplőink?
  • Kik tanulhatnak ebben a környezetben?

Laboratórium

  • Hogy hívják a főszereplő kislány cicáját?
  • Milyen mintát vesznek Reginától?
  • Milyen formájú oldalról a vörösvértest?
  • Vérvétel után miben tárolják a mintát?
  • Ki szólítja meg Reginát a film végén?

Neurofiziológia

  • Mi zavarja „jobban” Petrát?
  • Hányféle vizsgálatot végeznek el a filmben?
  • Milyen képet lát Petra a szemvizsgálatkor?
  • Minek hívja Petra az elektródákat?
  • Mit szeret játszani Petra?

Műtő

  • Mivel esik el Norina?
  • Melyik testrészét kell műteni?
  • Ki segíti az altatóorvos munkáját?
  • Kinek adja a műtéti eszközöket a műtősnő?
  • Milyennek kell lennie a műtői környezetnek?

Robottechnológia

  • Hogyan mutatkozik be a kommunikációs robot?
  • Mit mér Pudu, a hőkamerájával?
  • Hogyan kommunikál az emberformájú robot?
  • Mi a neve a sebek mélységét mérő műszernek?
  • Hányféle kommunikációs robotot láthattok a kisfilmben?
  Az 5X5-ös játékban való részvétel feltételei:
  1. A játékban csak természetes személyek vehetnek részt.
  2. A MESZK alkalmazottjai vagy a jogszabálynak megfelelő tisztségviselői, továbbá az ő közeli hozzátartozói (szülő, gyermek, testvér, házas/ élettárs) nem vehetnek részt a játékban. A kamarai tagság önmagában nem összeférhetetlen.
  3. A megadott személyes adatokat a kamara kizárólag ezen nyereményjátékra használja fel, nem adja át harmadik félnek, nem kezdeményez a megadott elérhetőségen marketing tevékenységet és a nyertesek kiértesítését és a nyeremények átvételét követően törli azokat az adatbázisaiból.
  4. A nyertesek kiválasztása egyszerű kézi húzással történik. A sorsoláson kizárólag elektronikus úton beküldött, teljeskörűen kitöltött és helyesen megválaszolt űrlapot beküldő személy vehet részt.
  5. A játék nyertesei elektronikus levélben kerülnek értesítésre, a nyeremény átvétele a megadott név alapján, személyazonosság igazolása mellett történik meg. A 18. életévét be nem töltött személy esetében szülői/gondviselői (törvényes képviselő) kísérettel adható át a nyeremény.
  6. A nyertes (18. életév alatt szülő/gondviselő) kitölti az átvételkor a kamara átadás-átvételi nyilatkozatát.
  7. A játékban résztvevő a beküldés gombbal elfogadja a játékszabályokat és az adatvédelmi szabályokat*.
*A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. számú rendelete alapján.