Tudod, hogy egy csepp nyálból, vérből, vagy egy hajszálból milyen sok mindent meg lehet állapítani?

Laboratórium

A láthatatlan csodák birodalma

A labor azoknak a csodáknak a birodalma, amiket szabad szemmel nem láthatunk, és azoknak a technológiai csodáknak is a világa, ahol a legmodernebb eszközökkel a szabad szemmel láthatatlan elváltozásokat vizsgálják. Bacik, vírusok, sejtek, minták és kenetek, mind ehhez a gyönyörű és izgalmas tudományhoz tartoznak. Egy apró pöttynyi mintából ma már megállapítható száz és száz betegség, és ezáltal ezernyi folyamat veszi kezdetét, a kezelések, a gyógyszerezés beállítása, újabb vizsgálatok, a gyógyulás és a gyógyítás útja.

Minden laboratóriumi szakasszisztens volt gyermek, volt pályakezdő, és minden történelmi korban volt olyan – kis túlzással persze laboratóriuminak nevezhető – kutatás, aminek eredménye megváltoztatta az emberek életét. Amikor a nagyszüleitek voltak gyerekek, akkor még egyenként, mindenféle pipettákkal, kémcsövekkel, mikroszkópok fölé hajolva elemezték a levett mintákat. Ma pedig már emberi kéz érintése nélkül, automata gépsorok végzik a vizsgálatokat, melyeknek kiértékelése és az eredmények továbbküldése a laboratóriumi asszisztensek feladata.

Tudod miért fontos a laboratóriumi asszisztensek munkája? Mert amikor egy járványos betegség terjedni kezd, akkor a laborok munkatársai, kutatókkal, analitikusokkal, virológusokkal közösen elkezdenek versenyt futni az idővel. Nagyon sok ember összehangolt munkája, ami az egészségügyi laboratóriumok, és az ott dolgozó laboratóriumi asszisztensek, analitikusok, vegyészek nélkül biztosan nem sikerülhet.

Nézd meg a kisfilmet, amelyben Pepper robottal is találkozhatsz!

Pályaválasztás: az én utam

5 film, 5 kérdés

Mozizz csapatban, kvízelj online és nyerj!

Öt kisfilm, 5x5 kérdés, öt tablet nyeremény!

Öt kisfilmet készítettünk pályaválasztási kedvcsinálónak számotokra, ezekben különböző egészségügyi szakdolgozói feladatok köré építettünk fel egy kis történetet. Ha már az ötösöknél tartunk, akkor folytassuk is ötös csoportokban:  
1. Nézd meg a kisfilmeket!

Skill labor

Laboratórium

Neurofiziológia

Műtő

Robottechnológia

2. Válaszolj a kérdésekre helyesen!
3. Ne felejtsd el kitölteni online az adatokat is!
4. Küldd el a megfejtésedet 2022.12.31-ig!
5. Figyeld 2023.01.10-é n a Facebook oldalunkon a sorsolást!
Plusz egy tipp: Nem baj, ha elsőre nem emlékszel pontosan, nézd meg a kisfilmet újra! Ez nem puskázás! És itt segítünk a kérdésekkel is!

Skill labor

  • Hogy hívják az újraélesztést segítő eszközt?
  • Milyen színű speciális ruhába öltöztek át a lányok?
  • Milyen eszközzel végeznek mikrokamerás beavatkozásokat?
  • Milyen játékot játszottak a szereplőink?
  • Kik tanulhatnak ebben a környezetben?

Laboratórium

  • Hogy hívják a főszereplő kislány cicáját?
  • Milyen mintát vesznek Reginától?
  • Milyen formájú oldalról a vörösvértest?
  • Vérvétel után miben tárolják a mintát?
  • Ki szólítja meg Reginát a film végén?

Neurofiziológia

  • Mi zavarja „jobban” Petrát?
  • Hányféle vizsgálatot végeznek el a filmben?
  • Milyen képet lát Petra a szemvizsgálatkor?
  • Minek hívja Petra az elektródákat?
  • Mit szeret játszani Petra?

Műtő

  • Mivel esik el Norina?
  • Melyik testrészét kell műteni?
  • Ki segíti az altatóorvos munkáját?
  • Kinek adja a műtéti eszközöket a műtősnő?
  • Milyennek kell lennie a műtői környezetnek?

Robottechnológia

  • Hogyan mutatkozik be a kommunikációs robot?
  • Mit mér Pudu, a hőkamerájával?
  • Hogyan kommunikál az emberformájú robot?
  • Mi a neve a sebek mélységét mérő műszernek?
  • Hányféle kommunikációs robotot láthattok a kisfilmben?
  Az 5X5-ös játékban való részvétel feltételei:
  1. A játékban csak természetes személyek vehetnek részt.
  2. A MESZK alkalmazottjai vagy a jogszabálynak megfelelő tisztségviselői, továbbá az ő közeli hozzátartozói (szülő, gyermek, testvér, házas/ élettárs) nem vehetnek részt a játékban. A kamarai tagság önmagában nem összeférhetetlen.
  3. A megadott személyes adatokat a kamara kizárólag ezen nyereményjátékra használja fel, nem adja át harmadik félnek, nem kezdeményez a megadott elérhetőségen marketing tevékenységet és a nyertesek kiértesítését és a nyeremények átvételét követően törli azokat az adatbázisaiból.
  4. A nyertesek kiválasztása egyszerű kézi húzással történik. A sorsoláson kizárólag elektronikus úton beküldött, teljeskörűen kitöltött és helyesen megválaszolt űrlapot beküldő személy vehet részt.
  5. A játék nyertesei elektronikus levélben kerülnek értesítésre, a nyeremény átvétele a megadott név alapján, személyazonosság igazolása mellett történik meg. A 18. életévét be nem töltött személy esetében szülői/gondviselői (törvényes képviselő) kísérettel adható át a nyeremény.
  6. A nyertes (18. életév alatt szülő/gondviselő) kitölti az átvételkor a kamara átadás-átvételi nyilatkozatát.
  7. A játékban résztvevő a beküldés gombbal elfogadja a játékszabályokat és az adatvédelmi szabályokat*.
*A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. számú rendelete alapján.