Mint a filmeken?

Az egészségügyi szakmák népszerűségét már az is jól mutatja, hogy a legnézettebb tévésorozatok között több kórházsorozat is található.

A New Amsterdam című széria kapcsán írja az orvosi dráma helyszínéül szolgáló kórház egyik orvosa, Brit Trogen, hogy mennyire jelentősen befolyásolták az elmúlt 50 évben az orvosi sorozatok a nézők megítélését az egészségügyről és a benne dolgozókról. Ő főként saját szakmájáról ír a The Atlantic cikkében, hiszen többnyire az orvosoké a főszerep ezekben a kórházsorozatokban. Az elmúlt öt évtizedben olyan sorozatokat tűztek képernyőre, mint például a Vészhelyzet, amiben már megjelentek a rideg környezetben túlhajszolt dokik, akik kiégnek, hibáznak – azaz kiderült, ők is csak emberek.

Vagy a Doktor House, aminek főhőse egy gyógyszerektől függő zseniális diagnoszta, aki ráadásul végtelenül arrogáns és elviselhetetlen. A mostanában sokak által nézett A rezidens című széria pedig már extrém módon rossz fényben tünteti fel az orvosokat, akiknek többsége rendszeresen műhibákat követ el, majd balesetnek álcázza azt. Aztán persze vannak olyan sorozatok is, amik a szakma fényét emelik, és még közel is vannak a valósághoz, mint a jelenleg is futó Chicago Med. És a kissé cukormázas, romantikus, ám kevésbé realisztikus Grace klinika is magasra emelte az orvosok renoméját. Az amerikai egészségügy inspirálta sorozatokat a népszerű influencer orvos, Doctor Mike is megnézte és kommentálta videóblogjában. Ő például egy egész részt szentelt annak, hogy mennyire szomorúnak tartja, hogy a nővérek, akik sokszor sokkal fontosabb munkát látnak el, mint az orvosok, ennyire mellőzöttek ezekben a sorozatokban. Bár már van róluk szóló széria is Nurses címen, valótlansága nagyon felháborította a szakmabelieket.

Az ilyen hatásokat ellensúlyozandó, van már nagyon is aktívan működő nővér influencer, ő Donna Wilk Cardillo. A hölgynek nagyon jó stílusa van, szórakoztató, és inspiráló. Itt egy tőle származó idézet: „Amikor arra a sok páciensre és szeretteikre gondolok, akikkel az évek során együtt dolgoztam, akkor tudom, hogy a legtöbbjük nem emlékszik rám, és én se rájuk. De azt tudom, hogy mindegyiküknek adtam egy kis darabot magamból, és ők is nekem magukból, és ezek a szálak adják nővéri hivatásom szövetét.” Az influencerek mellett a hírességek is sokat tehetnek egy-egy szakma megítéléséért. Tudtátok például, hogy Tina Turner eredetileg nővér volt? Vagy azt, hogy Mick Jagger kórházi betegszállítóként dolgozott, mielőtt a Rolling Stones frontembere lett? És azt, hogy Rúzsa Magdi eredeti végzettsége szülésznő? Az énekesnő szívesen mesél szülésznőként megélt élményeiről: „…valóban az egyik legszebb szakma, amikor az ember egy teljesen tiszta kis lelket tud a világra segíteni. Nekem az egyik legemlékezetesebb pillanatom volt, amikor egy szerb karácsony este – először életemben – teljesen egyedül vezettem le egy szülést” – mondta egyik interjújában. A WHO 2020-at a nővérek és bábák évének kiáltotta ki.

Aztán jött a koronavírus- járvány, ami végleg az egészség ügy sztárjaivá tette a nővéreket, hiszen életüket kockáztatva helyettünk is ők törődtek szeretteinkkel, akik kórházi ápolásra szorultak. Az egész világ nekik tapsolt az erkélyeken, ablakokban állva, és számos dal íródott a tiszteletükre. Az egyiket egy nővér dalszerző férje írta, címe „I Give You a Hand”. De a Resistance Revival Chorus is tisztelgett a nővérek hősies helytállása előtt egy nagyon fülbemászó dal feldolgozásával, amit a kórussal együtt nővérek is énekelnek, címe „(Breathing) Good As Hell”. És ha már breathing, akkor egy ide vágó Kristen Bell-idézettel zárom a cikket: „A nővérek ott vannak az utolsó és az első lélegzetnél. És bár örömtelibb a születést ünnepelni, az élet végén is épp olyan fontos ott állni a haldokló mellett.”

További hírek