Sztorik a rendelőből

Felejthetetlen történetek

Az egészségügyben mindig történik valami különleges. Ezért megkértünk néhány egészségügyi dolgozót, hogy meséljenek nekünk. Nehéz feladat elé állítottuk őket, mert a sok sztoriból nehéz egyet választani, de azért kiderül, hogy mindig van az az EGY , amely felejthetetlen, mert megható, mert vicces, mert kedves, mert küzdelmes és mert az ÉLETRŐL szól.

Érzem, hogy a helyemen vagyok.

Kezdő védőnőként be kellett hívnom egy kislányt az 5 éves státusz vizsgálatára. Nagyon nehezen értem el a szülőket, nehézkesen egyeztettünk időpontot. Végül eljöttek, de éreztették, hogy ez az egész nekik nyűg, és lenézőek voltak velem a fiatal korom miatt. Nem hagytam, hogy ezek az előítéletek befolyásolják a munkámat. Minden vizsgálatot alaposan végigcsináltam, hiszen nekem az volt az első, hogy a gyerekkel minden rendben legyen. Észrevettem, hogy nagyon befelé dől a bokája, és jeleztem a szülőknek, hogy ezt ki kell vizsgáltatni. Felkapták a
fejüket, és kérdezgetni kezdtek, én pedig a legjobb tudásom szerint válaszoltam nekik. Azt mondták, hogy most először vizsgálták meg ilyen alaposan a lányukat, és ők nem is gondolták volna, hogy egy védőnői vizsgálatnak ilyen nagy jelentősége lehet. Utólag is többször kifejezték hálájukat, és ha bármikor valamilyen egészségügyi probléma adódott a lány körül, felhívtak konzultálni. Az ilyen eseteknél érzem, hogy a helyemen vagyok.

Fehér Beáta
védőnő

A védőnői hivatás nem csak az egészséges fejlődés nyomon követését foglalja magában, hanem az egyik legfontosabb feladata, hogy kiszűrje azokat a gyermekeket, akiknek orvosi vizsgálatra vagy fejlesztésre van szükségük.

Jókor voltam jó helyen.

Mentősként mindennap óriási drámák részesei vagyunk, ezért nekem inkább azok a történetek maradtak meg jobban, amikor épp műszakon kívül segíthettem valakinek. Ilyen volt az, amikor az állatkertben töltöttük a családdal a szabadnapomat, és egy nagy tömegre lettem figyelmes. Azonnal odamentem, mondtam, hogy mentős vagyok. Kiderült, hogy egy nő leesett a szikláról, koponyasérülést szenvedett. Rögtön hívtam a kollégákat, és közben elláttam a hölgyet. Egyszer csak mondta valaki, hogy a gyereknek meg kitört a foga. Milyen gyereknek?! Kiderült, hogy amikor leesett a nő a szikláról, egy kisgyerek volt a kezében, de mivel nem látszódott nagyobb sérülés rajta, nem is foglalkoztak vele, félrehúzódott az apukájával. Reakcióképes, de álmatag volt, és ebből sejtettem hogy az ő esetével is komolyan kell foglalkozni. Szerencsére jókor voltam jó helyen.

Őri-Kiss Zsolt
műszaki vezető, mentőápoló
Országos Mentőszolgálat

A koponyasérült ellátásakor mindig mérlegelni kell a gerinc, elsősorban a nyaki gerincszakasz sérülésének lehetőségét! Amennyiben ez nem zárható ki, törekedni kell a sérült mozgatásának mellőzésére.

Több gyermekosztályt tettem vidámabbá.

Idén Ghánában az önkéntes egészségügyi munkám mellett életem másik fontos területét is tudtam kamatoztatni, mivel több gyermekosztályt tettem vidámabbá, színesebbé a falfestményeimmel. A falakra gyermekkori kedvenc meséim szereplői kerültek fel: a Kockásfülű nyúl, a Nagy Ho-Ho-Horgász és Süsü, a sárkány. Festés közben többször beálltam segíteni a gyermekek ellátását.

A kis betegek kíváncsian figyelték, hogy mit festek a falra, érdeklődve várták a végeredményt. A legkedvesebb élményem az volt a munkám során, hogy a traumatológiai
osztályon az ágyhoz kötött ghánai kis betegek saját füzetükbe, papírjukra másolták a magyar figurákat, velem együtt haladtak a rajzok készítésében. A nap végén pedig büszkén mutatták nekem, szüleiknek és a többi egészségügyi dolgozónak, hogy ők is milyen ügyesek.

Kozák Orsolya
okleveles ápoló, sürgősségi APN

Ha te is szívesen önkénteskednél egy távoli országban, több alapítvány is foglalkozik ilyen programok szervezésével, például az Orvosok Határok Nélkül.

Nehéz lenne megmondani, melyikünk örült jobban.

A fiatal srác kiugrott egy kórház harmadik emeletéről és súlyos gerincsérülése lett, ami miatt a lábai lebénultak. Rengeteget tornáztunk és közben persze sokat beszélgettünk is. Hétről hétre erősödött a karja, megtanítottuk a kerekesszéket használni. Az ágyból átülni a székbe egyedül nehéz feladat volt, viszont fontos az önállósághoz. Én már láttam, hogy a fizikai ereje bőven megvan hozzá, csak a bátorsága hiányzik.

Biztattam és mentálisan is próbáltam erősíteni, míg végül egyszer csak sikerült teljesen egyedül megoldani a feladatot. Határtalan boldogsággal telt meg a kis kórterem! Nehéz lenne megmondani, melyikünk örült jobban.

Körömi Dóra
gyógytornász

Az egészségügyi szakembernek fontos felismernie a lelki gátakat, és oldania azokat. Ha neki nem sikerül, akkor pszichológus kolléga segítségét kell kérni.

További hírek