A természet gyógyító ereje

Miért jó a természetben lenni?

Miközben fejlett ország lakójaként egyre nagyobb jólétben és biztonságban élünk, egyre messzebb kerülünk a természettől, a természetes élettől. Már azt is nehéz megfogalmaznunk, hogy milyen természetesen élni. Azt viszont egyre inkább látjuk, hogy érdemes jóban lenni a természettel, mert csak így lehet teljes egész az életünk, így lehetünk egészségesek.

Az életkörülmények javulása ellenére több testi és lelki betegségről hallunk rendszeresen, mint például az elhízás, a cukorbetegség, a depresszió. Joggal kérdezhetjük, hogy mi ennek az oka? A fenti ellentmondás feloldására többféle magyarázat is létezik. Ezeknek a sorába 2017-ben belépett az ökológiai szemlélet, ami szerint a biológiai ritmusunk felborult a civilizációs környezet hatására. Úgy is fogalmazhatunk, hogy eltávolodtunk az évezredekig minket körülvevő természettől. Az épített környezet, legyen bármennyire kellemes, örömteli, mégsem kedvező sem az anyagcserénk, sem a testünk, sem a pszichénk szempontjából. Nem csoda hát, ha számos kutatás bizonyította, hogy a természetben töltött időnek gyógyító hatása van.

 

KÖZELEBB A TERMÉSZETESHEZ

Azonkívül, hogy minél több minőségi időt próbálunk a szabadban tölteni, mit tehetünk még felborult bioritmusunk helyreállítása érdekében? Fontos, hogy tudjuk, itt sem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség. Ha a szabadba megyünk, ne vigyünk magunkkal telefont, mélyüljünk el a természetben. Erre jó alkalmak lehetnek a hétvégi kirándulások, túrázások, de a közeli parkban tett séta is elegendő. Minőségibbé tehetjük a zöldben töltött időt valamilyen mozgással: sétáljunk, fussunk, biciklizzünk, jógázzunk stb… Merthogy a másik fontos összetevője a bioritmus helyreállításának a mindennapi mozgás, és ha ezt zöldben tehetjük, akkor az a legjobb. Ami sokat segíthet még, az a napi rutin. Jó, ha mindig ugyanakkor kelünk és fekszünk, illetve ha minden nap mindig ugyanakkor eszünk. A bioritmusunk helyreállítását segíti a támogató, szeretetteljes szociális környezet. Vegyük tehát magunkat körül jó társasággal – a természetben és az épített környezetben egyaránt!

 

MIÉRT JÓ A TERMÉSZETBEN LENNI?

JOBBAN FELSZÍVÓDIK A D-VITAMIN A napfény segít D-vitamint termelni. Rengeteg tanulmány bizonyította a D-vitamin jótékony hatását, a csontritkulás és a szívroham kivédését.

KEGYESSÉ TESZI AZ IDŐ MÚLÁSÁT Azok a hetvenes éveikben járók, akik mindennap töltöttek időt a szabadban, kevesebbet panaszkodtak fájdalomra, rossz alvásra, mint azok, akik ezt nem tették.

JAVÍTJA A MEMÓRIÁT A séta jó. De a Michigani Egyetem kutatói bebizonyították, hogy azok, akik a természetben sétáltak és nem a városban, 20 százalékkal jobban teljesítettek egy memóriateszten.

BOLDOGABBÁ TESZ A finnek pedig azt tapasztalták kutatásaik során, hogy akár már 15 perc üldögélés a természetben segített az embereknek pszichésen regenerálódni. Ha ücsörgés helyett sétáltak, akkor pedig ez sokkal gyorsabban történt meg. Ebből látszik, hogy a mozgás is milyen fontos!

ERŐSÍTI AZ IMMUNRENDSZERT Egy japán kutatás azt állítja, hogy azok a nők, akik egy kétnapos időszakban 6 órát töltöttek az erdőben, megnövelték fehérvérsejtjeik számát. A fehérvérsejtek harcolnak a gonosz betolakodók, például a vírusok ellen a szervezetünkben. Ez a hatás az erdei séta után még egy hétig tartott.

Napjainkban átlagosan az időnk 90%-át fedett helyen, a lakásunkban, az iskolában vagy a munkahelyünkön töltjük. Te naponta hány órát töltesz a szabadban?

 

További hírek