Ha én egyszer az egészségügyet választom…

Az egészségügyi oktatásról.

Az elmúlt 2 év során mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt szükség van olyan szakképzett ápolókra, akik magas szinten képesek szakmai munkájukat végezni. Ebben kiemelkedő szerepet kap a szakmai tudás, az elhivatottság, a humánus-empatikus magatartás és a fizikai állóképesség.

Felértékelődött a társadalom szemében az ápolói hivatás, egyre több figyelmet és elismerést kapnak az egészségügyben dolgozó szakemberek. Bebizonyosodott, hogy számos helyen az emberi tényező nem helyettesíthető, így a betegellátásban sem. Ebben a szakmában nagyon fontos az élethosszig tartó tanulás, a folyamatos önképzés, az állandó megújulás.

TECHNIKUM
A 9–10. technikumi évfolyamon az egészségügyi képzéshez tartozó alapismereteket és közismereti tantárgyakat tanulnak a tanulók, majd a 10. évfolyam végén az alapismeretekből ágazati alapvizsgát tesznek. A vizsga egyik eleme a személyes portfólió bemutatása, az írásbeli része elektronikus formában történik, gyakorlati része pedig szimulációs feladatok kivitelezésével valósul meg. Sikeres vizsga esetén segédápolói végzettséget kapnak. A továbbhaladás feltétele a sikeres ágazati vizsga. A 10. évfolyam utáni sikeres vizsgát követően a gyakorlati képzés kórházakban, szakrendelőkben, bölcsődékben és szociális otthonokban valósul meg, mely során a tanuló megismerheti az egészségügyi területeket, belelátva működésükbe, a betegellátás prioritásaiba, ez a gyakorlati tapasztalatszerzés segítséget nyújt a későbbi szakterületük megválasztásában. A szakterületek skálája rendkívül színes, sokrétű elhelyezkedést biztosít: a labor, műtők, fogászat, elektrofiziológiai asszisztens, fizioterápia, dietetikus, mozgásterapeuta, sürgősségi ellátás, gyógymasszőr szakirányok területén, a teljesség igénye nélkül.

A technikumban tanulók a 12. évfolyam végén előrehozott érettségi vizsgát tehetnek 3 közismereti tárgyból, magyar nyelv és irodalom, matematika és történelem tantárgyakból. A 13. év végén érettségiznek idegen nyelvből, továbbá a 13./14. év végén szakmai vizsgát tesznek. A szakmai vizsga emelt szintű érettségi vizsgának felel meg, mellyel a felsőoktatási felvételi eljárásban előírt emelt szintű érettségi vizsga kötelezettségét is teljesítik a tanulók. Az érettségi vizsgáról valamennyi érettségi vizsgatárgy és a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően kapnak érettségi bizonyítványt. A szakma megszerzéséről a technikumban végzettek oklevelet kapnak.

A tanuló, ha nappali rendszerű szakmai oktatásban vesz részt a tanulmányaihoz kapcsolódóan különböző juttatásokra jogosult. Ilyen pénzbeli juttatás pl. az ösztöndíj és az egyszeri pályakezdési juttatás. Az ösztöndíj mértéke függ a tanuló tanulmányi eredményétől. Az egyszeri pályakezdési juttatásra akkor jogosult a tanuló, ha befejezi a szakmai oktatást és sikeres szakmai vizsgát tesz.

SZAKISKOLA
Az a tanuló, aki nem jutott be a technikumi képzésbe a 8. évfolyam után, de tanulmányi eredménye a 9. évfolyamban jó eredménnyel zárul, vizsga nélkül kérheti átvételét a technikumi képzésbe ágazaton belül. Az egészségügyi ágazathoz sok szempontból hasonló szociális ágazatban lehetőség van szakmát tanulni az érettségire készülés terhe nélkül, szociális ápoló és gondozó szakirányban. Ezen szakképző iskolai ágazatban központi írásbeli felvételi nincs, a középfokú intézménybe bejutás feltétele a 7. év végi és 8. félévi általános iskolai tanulmányi eredmény. A képzés időtartama 3 é v. A végzettség megszerzése után lehetőség van az érettségi vizsga megszerzésére újabb 2 év alatt. Az érettségi bizonyítvánnyal részt vehet magasabb szintű végzettséget adó szakmai képzésben, melynek időtartama szintén 2 év.

GIMNÁZIUM
Akik gimnáziumban kezdik meg 8. osztály után a tanulmányaikat vagy sikeres érettségi vizsgát tettek, számukra is adott a lehetőség a szakképzésbe belépni, 2 év alatt szerezhetnek szakmai technikusi végzettséget és ezen idő alatt ők is ösztöndíjban részesülnek. Iskolánkban, a ceglédi Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskolában, a következő tanévtől lehetőség nyílik szakképző iskolai (szociális ápoló és gondozó), technikumi (gyakorló ápoló) és gimnáziumi (sport és általános) tagozatokra jelentkezni. Már 2 éve, hogy a 9. évfolyamtól kezdődően havi fix összegű ösztöndíjban részesülnek a tanulók, mely motiválhatja őket a jobb tanulmányi eredmény elérésére, továbbá a családok számára is nagy segítséget jelenthet az a tény, hogy a 14-15 éves tanuló hozzájárulhat a családi kasszához a jelentős összegű tanulmányi ösztöndíja révén. Ugyanakkor a technikumi tagozatra való belépéssel arra is lehetőséget kap a tanuló, hogy a későbbiekben felvételt nyerhessen a felsőfokú oktatásba. Minderről részletes tájékoztatást, továbbá az iskolai életbe betekintést lehet nyerni nyílt nap keretében, melyet az egészségügyi ágazat 2021. 12. 09-én, csütörtökön tart az intézményünkben. A képzési rendszerről áttekintés a 30-31.oldalon.

FONTOS DÁTUMOK A FELVÉTELI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATBAN

2021. DECEMBER 3.
A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára közvetlenül a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézménybe.

2022. JANUÁR 22., 10.00 ÓRA
Központi írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban.

2022. JANUÁR 27., 14.00 ÓRA
Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamra azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

2022. FEBRUÁR 7.
A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények a Hivatal által meghatározott módon értesítik az írásbeli eredményekről a tanulókat.

2022. FEBRUÁR 22. – MÁRCIUS 11.
A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

2022. MÁRCIUS 16.
A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét.

2022. MÁRCIUS 21–22.
A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában. (Sorrend változtatásának lehetősége.)

2022. ÁPRILIS 29.
A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.

A cikket írta:
Fodorné Bekő Mónika egészségtan tanár, Vincze Judit egészségügyi szaktanár, munkaközösség- vezető, Török János Református Mezőgazdasági és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola Cegléd

 

További hírek