Ma még sci-fi, de már holnap valóság?
Távgyógyítás, robotsebészet, kevert valóságot alkalmazó szemüveg sebészeti beavatkozások közben, 3D-ben nyomtatott emberi szövetek – ma már a gyógyítás részei. Olyan távlatok nyíltak meg az egészségügyben, amit korábban el sem tudtunk képzelni.
Mesterséges intelligencia a gyógyításban
Az interneten keresztül a világ másik feléről műtő orvos ma már nem filmes fantázia, hanem gyakorlat. Magyarországon is műt már robotsebész – a Da Vinci –, sőt robotsebészkurzus
is elérhető a medikusok számára. A Da Vinci a polipszerű karok segítségével a hagyományos sebészeti eljárásoknál gyorsabb, kevesebb szöveti károsodást okoz, így könnyebb a gyógyulás,
és még ezer jótékony hatása van. A jövőt vetíti elénk a kevert valóságot alkalmazó szemüveg is, amit elsőként sebészeti beavatkozások közben teszteltek. Az orvosok ezeket a térbeli képeket a hasonló készülékeket használó kollégáikkal is meg tudják ma már osztani. A különböző országokban, vagy kontinenseken tartózkodó orvosok így operáció előtt, vagy közben is tudnak konzultálni egy adott műtéti problémáról.
Viszont, ami már nem is science fiction, hanem lassan rutin, az a 3D-ben készített fogkorona, emberi szövet, vagy sejtnyomtatás. Kutatóknak nemrég sikerült csont-, porc, bőr- és májszövetet is nyomtatni páciensek élő sejtjeiből. Hogy mi ennek az értelme? Az, hogy a beteg saját sejtjeit felhasználva lehessen új, élő szerveket előállítani, és ne kelljen transzplantációra várni.
A jövő kórháza
Csukd be a szemed egy pár percre és képzeld el, hogyan néz ki egy kórház 10-20 év múlva. Ha orvosi robotok, mesterséges intelligencia, 3D nyomtatóval készült szervek, hologramok jutnak az eszedbe, akkor minden bizonnyal elég jó úton jársz. Ha mindezt egy kórház falain belül képzeled el, akkor viszont tévedsz. Az orvosi technológiában és magában az egészségügyben égbemenő radikális változás alaposan átformálja az egész ellátást. Könnyen lehet, hogy néhány év vagy évtized múlva kórházi minőségű ellátáshoz jut a beteg akár a saját otthonában, vagy a háziorvosánál, vagyis az alapellátásban, és szükség esetén a sürgősségi osztályokon. Nem is kérdés, hogy kevesebb stresszel jár, kényelmesebb, ráadásul gazdaságosabb otthon gyógyulni, mint kórházi körülmények között.
Gyógyítás online? Már nem elképzelhetetlen!
A Covid-19 előtt a gyógyításhoz szorosan hozzátartozott a személyes találkozás az egészségügyi dolgozó és a beteg között. A járvány következtében ez a szabály alaposan megváltozott.
Az orvos, az ápoló ma már telefonon és videón keresztül is ad tanácsot, sőt megállapítja a diagnózist (a betegség kiváltó okát) a bőrkiütéstől az influenzáig. Számos hordozható és megfizethető eszköz segíti a beteg állapotának a felmérését, mint például az okosórák, amelyek igen pontos képet adnak rólunk. Mi magunk is könnyen elemezhetjük, hogy megfelelő mennyiségű kalóriát fogyasztottunk, hogy eleget mozogtunk, hogy jól aludtunk vagy sem, sőt még azt is látjuk, hogy milyen stresszt okoz például egy munkahelyi vita vagy egy záróvizsga.
S hogy miért hasznosak ezek az eszközök? Azon túl, hogy igencsak divatosak lettek, alkalmasak egyes betegségek időben történő felismerésére. Ma már nem egy történet szól arról, hogy tulajdonosa az okoseszköznek köszönheti az életét.
„A rengeteg nehézség mellett sok örömet, megbecsülést és életismeretet jelent az egészségügyben dolgozni. Gyönyörű szakma! A gyógyítás csapatmunka, amelynek fontos vagy egyenrangú tagja a szakdolgozó! Tehát aki ma a szakdolgozói pályára lép, az egy minőségi gyógyít ó team tagja lesz. A tudomány és a technológiai fejlődés egyre differenciáltabb tudást igényel, és ha a jövőre tekintünk, látjuk, hogy a szakdolgozóknak egyre nagyobb szerepe lesz a gyógyításban, sőt nem túlzás kijelentenünk, hogy a gyógyítás egyik legfontosabb szereplője lesz a diplomás ápoló.”
DR. Kincses Gyula
Elnök
Magyar Orvosi Kamara