MESZK Szakmai Díj 2014

MESZK Szakmai Díj 2014

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az egészségügy területén kifejtett kiemelkedő szakmai és közösségépítő szakdolgozói tevékenység elismeréseként 2006-ban Szakmai Díjat alapított.
Az elismerés annak a kamarai tagnak adományozható, aki hivatásának képviseletével az egészség megőrzése, betegségek megelőzése, az ápolás, gondozás, betegellátás terén magas színvonalú, példaértékű eredményt ért el, és kimagasló teljesítményével hozzájárult az egészségügyi ellátás és a szakdolgozói tevékenység fejlesztéséhez.
A helyi és területi szervezetek javaslatára, az Országos Kitüntetési Bizottság véleményezésével, az országos elnök jóváhagyásával ez évben is 21 fő kapott elismerést. A díjakat a MESZK I. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusán, 2014. szeptember 4-én, Siófokon adták át.

Szakmai Díj 2014 elismerésben részesültek:

Az ORSZÁGOS szervezet elnöksége 2014-ben a Szakmai Díjat VÁGÁNY TAMÁSNÉNAK, a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet ápolási igazgatójának adományozta.

Vágány Tamásné több mint négy évtizede szolgálja a magyar egészségügyet. Ismert és elismert személyisége a magyar ápolásügyének. Kiemelt szerepet vállalt a Magyar Ápolási Egyesület területi és országos munkájában, valamint a szakdolgozói köztestület megszervezésében. Igazi csapatépítő, közösségteremtő ember. Ennek jegyében szervezi immár közel két évtizede, évente rendszeresen a regionális otthonápolási konferenciát, valamint szintén évente az országos rehabilitációs konferenciát. Munkájával kiemelkedően segíti az otthoni szakápolásban és a rehabilitációban közreműködő multidiszciplináris team tagok szakmai szerepének erősítését. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Ápolási Tagozati Tanács tagja, a MESZK által delegált vizsgabizottsági tag. A szakmai fejlesztésekben betöltött szerepvállalás mellett mindig figyelmet szentel a közösségi életre is. Immár húsz esztendeje szervezi farsang idején a Nagykőrösi Nővérbált, mely mára a város rangos társasági eseménnyé nőtte ki magát. Pályafutása, emberi és szakmai helytállása példamutató lehet pályatársainak és az őt követő szakdolgozói nemzedékeknek is.

BARANYA megye: SZEKERESNÉ IZSÁK MARGIT, PTE KK II. sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs, intézetvezető főnővér

Rendkívül sokoldalú személyiség, akinek több évtizedes szakmai, elméleti és gyakorlati tapasztalata van. Folyamatosan, szinte a kezdetektől fogva részt vállal mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatásban, valamint az ápolás szakma közösségi, közéleti képviseletében. Aktív, innovatív feladatokat bátran felvállaló közösségi személyiség. Mint vezető ápoló, igyekszik jó kapcsolatot tartani a kollégáival, a feletteseivel és más szakterület munkatársaival. Kezdetektől fogva rendelkezik kamarai tagsággal. Több választott tisztséget, funkciót töltött be az évek folyamán. A Baranya megyei területi szervezetnek 2013. február 27-től elnöke. A szakmai tevékenysége, kreatív, alkotó munkája és személyisége méltán bizonyította a Szakmai Díj elnyerését.

BÁCS-KISKUN megye: DR. LANTOSNÉ KOVÁCS TÍMEA, Bács-Kiskun Megyei Kórház SZTE ÁOK Oktató Kórháza, Sürgősségi Betegellátó osztály, Kecskemét, diplomás ápoló, vezető ápoló

1986 óta dolgozik az egészségügyben. 1996-ban főiskolai diplomát szerzett Budapesten, diplomás ápoló szakon. 1997 óta dolgozik a Bács-Kiskun Megyei Kórházban, 2000-től a Sürgősségi Betegellátó osztály vezető ápolója. Mind szakmaisága, mind emberiessége kiemelkedő, akár oktatóként, akár vezetőként, akár kollégaként. Mindig nyitott az új kihívásokra. A kötelező szakmacsoportos továbbképzések újraélesztés tematikájának kidolgozásában és annak oktatásában aktívan részt vesz. Vezetői munkáját kiváló elméleti és gyakorlati felkészültsége, rátermettsége mellett a megbízhatóság, a kialakított jó kapcsolati és korrekt együttműködés jellemzi. Hivatástudata, precizitása példaértékű mindenki számára.

BÉKÉS megye: PATKA JOLÁN ÁGNES, Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet, Békéscsaba, intenzív szakápoló

40 éven keresztül volt meghatározó alakja a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Intenzív Terápiás osztályának. Munkáját mindig lelkiismeretesen, nagy odafigyeléssel végezte. Kedves, vidám lénye igazi közösségi emberré emelte, kollégáival, a betegekkel és a hozzátartozókkal is mindig megtalálta a megfelelő hangot. Segítőkészsége, érdeklődése, nagy szakmai tudása sok kezdő szakdolgozó életét, szakmai fejlődését könnyítette meg az osztályon. A MESZK Békés megyei szervezetének egyik legaktívabb tagja, a szűrőprogramok, rendezvények lelkes segítője.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye: SZÉCSI PÉTERNÉ, Almási Balogh Pál Kórház, Ózd, osztályvezető ápoló, diplomás ápoló

A Sürgősségi Betegellátó osztály főnővére, aki 27 éve kötelezte el magát az egészségügyi pályának. A szakma szeretete, pozitív életszemlélete, optimizmusa minden tevékenységében megnyilvánul. Kiváló szakmai felkészültsége, naprakész elméleti és gyakorlati tapasztalata, pozitív emberi tulajdonságai alapján méltó e kitüntetésre.

BUDAPESTI szervezet: SZABÓ ROBERTA, Uzsoki utcai Kórház, Ortopéd-Traumatológia osztály, Budapest, okleveles ápoló, osztályvezető ápoló

A Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszékének osztályvezető ápolója. Kiváló szakmai tudással és empatikus készségekkel rendelkező kolléganő.
Szakmai életútja során számtalan módon bizonyította elkötelezett hivatástudatát. Elméleti ismeretei az ortopédiai, traumatológiai betegek akut és korai rehabilitációjára is kiterjed, amelyben hosszú évek óta nagy gyakorlata van. Mint osztályvezető tudását, megszerzett ismereteit képviselve vezeti a rábízott szakdolgozókat mindennapi munkájukban. Az emberi jó kapcsolatok fenntartását, a biztonságos és nyugodt munkakörnyezet kialakítását fontosnak tartja, így a betegek bizalommal, nyugodt körülmények között gyógyulhatnak, a dolgozók jól érzik magukat. Harmonikus munkakapcsolat kialakítását helyezi előtérbe az ápolás legmagasabb szintjének az eléréséhez. Az elmúlt években egyetemi ápolói diplomát szerzett annak érdekében, hogy tudását gyarapítsa. Mind gyakorlati, mind elméleti ismereteivel a tágabb szakmai közösséget is szolgálja az Ápolás Szakmai Tanács keretén belül. Így közvetlenül részt vesz szakmájának fejlesztésében, ellenőrzési rendszerek kidolgozásában, szakmai tanácsaival támogatja a betegellátás minőségi javítását. Kiemelkedő lelki készsége, hogy szeretettel és türelemmel foglalkozik egyaránt beteggel, ápolóval, orvossal, bárkivel, aki hozzá fordul segítségért.

CSONGRÁD megye: UJHELYINÉ PAPP TERÉZ, SZTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet, Szeged, klinikai laboratóriumi szakasszisztens

Az egészségügyben közel negyven éve gyakorolja hivatását töretlen lendülettel. A betegellátáson kívül a szakmájának fejlesztésében tevékenyen részt vesz, és emellett a szakdolgozók érdekvédelmét is szívügyének tekinti. A tudásából nemcsak a közvetlen munkatársai profitálnak, hanem a Magyar Orvosi Laboratóriumi Szakdolgozók Egyesületében végzett tevékenysége révén az ország minden szegletében lévő laboratóriumi szakdolgozók is. A Szakdolgozói Kamara Csongrád megyei területi szervezetének megalapításában és irányításában elévülhetetlen érdemei vannak.

FEJÉR megye: SZAKÁCSNÉ KOVÁCS JUDIT, Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Móri Telephely, gyógytornász

Munkatársai számára példát mutat elkötelezettségből, a hivatáshoz való hűségből. Munkájában pontos, határozott, fő értéke a felelősségtudatosság és az empátia. A betegek felé mindig tisztelettel és alázattal fordul, kiemelkedően fontos számára az egészségnevelés, ami elmaradhatatlan tényező a mindennapjaiban. Munkája során a kihívásoknak való megfelelés és nyitottság jellemzi. A szakma szeretete, hatalmas munkabírása, örök optimizmusa követendő és példaértékű lehet mindenki számára. 2004 óta tagja a MESZK móri helyi szervezetének, melynek azóta is helyi elnöke.

GYŐR-MOSON-SOPRON megye: PINTÉRNÉ HORVÁTH ILONA, Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézet, Kapuvár, osztályvezető főnővér
A díjazott szaktudása kiváló, melyet a mindennapokban a betegek érdekében kamatoztat. A betegekkel való kommunikációja példás, ez tette alkalmassá az angiológiai-rehabilitációs betegklub vezetésére. Osztályvezető ápolóként jó probléma-felismerő és -megoldó képességgel rendelkezik, az általa vezetett közösség tagjait jól motiválja. Szakmai tudását folyamatosan gyarapítja. A kamara megalakulása óta a kapuvári helyi szervezet elnökeként közösségi aktivitása kimagasló. Ezen képességei és tulajdonságai alapján méltó a kitüntetésre.

HAJDÚ-BIHAR megye: GOMBOS IRÉN, Gróf Tisza István Kórház, Berettyóújfalu, emésztőszervi endoszkópos szakasszisztens

Munkáját lelkiismeretesen, precízen, kimagasló szakmai hozzáértéssel végzi. Jelentős szerepet vállal az ápoló hallgatók képzésében. Folyamatosan törekszik a harmonikus és feszültségmentes team-munka megvalósítására, a jó munkahelyi légkör kialakítására. Betegekkel, munkatársakkal kiemelkedő az empatikus készsége. Folyamatosan fejleszti szakmai tudását. Munkájáról több alkalommal tudományos üléseken sikeres előadásokat tartott. Munkáját a betegek szeretete, tisztelete, az állandó segíteni akarás, jobbító szándék vezérli.

HEVES megye: MÁKNÉ ORAVECZ ERZSÉBET, Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan, vezető asszisztens

1979 óta dolgozik a hatvani Albert Schweitzer Kórházban a Transzfúziológiai osztályon, 2003-tól vezető asszisztensként. Kimagasló szakmai és közösségépítő tevékenységével példaértékű eredményt ért el. Igyekszik feladatait úgy végezni, hogy felettesei és kolléganői is elégedettek legyenek munkavégzésével. Egyszerű jellemével, magas szintű tudásával a Szakmai Díjra érdemes.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK megye: STEFANIDESZ ROZÁLIA, Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet, kórház higiénikus, minőségirányítási vezető

A JNSZ megyei MESZK területi szervezetének megalakulása óta aktív tagja, 2011-től helyi szervezet elnök Mezőtúron. Sokoldalú, szerény szakember, aki bármely területen méltóképpen képviseli szakmáját. Emberi hozzáállásával kivívta a szakdolgozók és vezetői elismerését. Határozottsága, szakma iránti tisztelete példaértékű.

KOMÁROM-ESZTERGOM megye: KILIN OLGA MÓNIKA, Vértesi Erőmű Zrt. Oroszlány, foglalkozás-egészségügyi szakápoló

Diplomás ápolói végzettségét Szatmárnémetiben szerezte. Dolgozott háziorvosi körzetben körzeti ápolóként, házi-beteggondozóként, jelenleg a Vértesi Erőmű Zrt. foglalkozás-egészségügyi szakápolója. Egészségügyi menedzser végzettséget is szerzett. A Magyar Vöröskereszt Vértesi Erőmű szervezeténél titkári feladatot lát el, valamint a Vöröskereszt oroszlányi szervezeténél önkéntesként dolgozik. Érdemei elismerése mellett a Magyar Vöröskereszt érdemkeresztjeiben két alkalommal részesült. A rendszeres egészségvédő szűrőprogramok megszervezésében, lebonyolításában aktívan részt vesz, oktat. Munkabírása, empátiás készsége a kollégákkal, betegekkel és a hozzátartozókkal példamutató.
A megyei szakdolgozói kamaránál helyi elnökként segíti kollégái munkáját is, részt vesz a megyei konferenciák szervezésében, szakmai versenyek résztvevője, illetve szervezője.

NÓGRÁD megye: LUKÁCS JÓZSEFNÉ, Margit Kórház, Pásztó, ápolási igazgató

A szakdolgozók szakmai fejlődéséért mindent megtesz, úgy a képzésekre való ösztönzés területén, mint a továbbképzések szervezésével. Maximálisan harcol azért, hogy a vezetéséhez tartozó területen minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon, a szakdolgozói létszám biztosítva legyen a megfelelő betegellátáshoz. Szakmai munkáját nagy empátiával, a szakdolgozók és betegek iránti maximális elkötelezettséggel végzi. Számára elsődleges a betegek individualizált ellátása, a szakma szabályainak maximális betartásával. Ápoló társait erre ösztönzi, ezt várja el tőlük. Közösségi munkából mindig aktívan kiveszi a részét. Megbízhatósága, szakmai és emberi rátermettsége teszi érdemessé a kitüntetésre.

PEST megye: BALAJTI JÁNOSNÉ, Mikroszkópos Diagnosztika Kft., Kistarcsa, szakasszisztens

Szakmai tudása, elhivatottsága, empátiás készsége, emberi értékrendje méltán emeli őt a példaképek közé. Türelemmel foglalkozik kollégáival és a gyakorlatra érkező utánpótlással. Szakmai kongresszusokon előadóként adta át tudását.
A MESZK Pest megyei szervezetének általános alelnökeként végzi szakmai érdekvédelmi tevékenységét.

SOMOGY megye: BUNI ROLAND, Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Sürgősségi Betegellátó Centruma, Országos Mentőszolgálat, Kaposvár Mentőállomás, oktató mentőtiszt

2011 áprilisától a mentésügyi szakmai tagozat vezetője és országos küldött. A betegellátás és a mentésügy területén végzett munkája, oktató tevékenysége, tudományos rendezvényeken való aktív részvétele példaértékű, és a szakma fejlődését szolgálja. Mindig jókedvű, következetes és segítőkész. Folyamatosan részt vállal a Somogy megyei területi szervezet munkájában.

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG megye: DR. PAPP KATALIN, Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, főiskolai docens

A csecsemő- és gyermekápolói szakképesítéstől, kitartó munkával, tanulással jutott el a felső szintű ápolóképzés kiemelkedő tanárává. Szakmai pályafutása irigylésre méltó. Nagy tiszteletnek örvend tanítványai körében. Nem ismer határokat. Szakmai felkészültségét folyamatosan fejleszti. Hazai és nemzetközi szakmai konferenciák szervezője, résztvevője, több éve a doktori fokozatot is megszerezte. A MESZK Országos Elnökség titkáraként is kiváló szakmai érdekvédelmi munkát végez.

TOLNA megye: MÉSZ LÁSZLÓ, Országos Mentőszolgálat Szekszárdi Mentőállomása, mentőtiszt

35 éve végzi hivatását, először mentőápolóként, majd mentőtisztként. Szakképzettségeit nagy tudásvággyal, hivatástudattal telve szerezte meg, nyitottan az egészségügy, a betegellátás, betegápolás tudományára. Továbbtanulását a segíteni akarás, valamint a magas szintű beavatkozási lehetőségek megismerése, elsajátítása sarkallta. A megszerzett ismereteit a betegek, sérültek gyógyulása érdekében használta fel. A hosszú évek alatt új szakemberek több nemzedékével találkozott: oktatta, tanította, tanácsaival segítette őket. Mindvégig magas szakmai igényesség és kimagasló elhivatottság jellemezte, példaértéket mutatva az ifjú szakdolgozóknak. Így 35 év tapasztalatából merítve adhatja át ismereteit a pályakezdő mentődolgozóknak. Új eljárások, gyógyszerek bevezetésénél aktív részese a folyamatoknak, építő jellegű kritikájával segíti felettesei munkáját. Szolgálatában pontos, fegyelmezett. Munkahelyi közösségének aktív résztvevője. Rendszeresen meglepi munkatársait közös rendezvényeiken finom főztjével.

VAS megye: TARCZI LÍVIA, Kemenesaljai Egyesített Kórház, Celldömölk, ápolási igazgató

A celldömölki kórház ápolási igazgatója, diplomás ápoló. 30 éves pályafutása alatt ápolóként és vezetőként is sokat tett a betegellátás színvonalának javításáért, a kórház fejlődéséért. Feladatát kiemelkedő szakmai hozzáértéssel látja el, jó vezetői képességekkel rendelkezik. Az új dolgozók gyakorlati oktatásában rendszeresen részt vesz.

VESZPRÉM megye: LEHNER BÉLÁNÉ, Balatonfüred Állami Szívkórház, I. Kardiológiai Rehabilitációs osztály, osztályvezető főnővér

40 éve a Balatonfüred Állami Szívkórház hűséges szakdolgozója. Egészségügyi pályafutását ápolóként kezdte, majd diplomás ápolói végzettséget szerzett, jelenleg a Kardiológiai Rehabilitációs osztály főnővére. Hivatását mindvégig példás empátiás készséggel párosult kimagasló szakmai tudással, a betegek, munkatársak felé irányuló szerény, pozitív személyiséggel gyakorolta.
Tudományos tevékenysége, a kardiológiai rehabilitációs betegoktató programokban nyújtott teljesítménye példaértékű.

ZALA megye: VASS MÓNIKA, Zala Megyei Kórház Onkológiai osztály, Zalaegerszeg, diplomás ápoló

A MESZK Zala Megyei Területi Szervezet megalakulásánál már a szervezési feladatokba bekapcsolódott. 2004. augusztus 18. óta területi titkárként töretlenül végzi ezt a tevékenységet minden zalai tag megelégedésére. Elhivatottsága, a szakdolgozókért való tenni akarása példaértékű, munkáját a jó kommunikáció, megbízhatóság, felelősségvállalás, kiváló problémamegoldó készség, vidámság, optimizmus jellemzi. Államigazgatási ismereteivel segíti a bizottságok vezetőinek munkáját és a tagok eligazodását a jogi útvesztőben. Véleményezési anyagok elkészítésében biztos támasz a területi elnök számára, részletes és alapos előkészítés jellemzi a munkáit. Mindig újabb és újabb feladatokat teremt önmaga és a tagság részére. Méltó a kitüntetésre.